Rólunk

panni bemutatkozó

Pozsa Panni

Már gyermekkoromban is benne volt a kezemben, hogy alkossak, készítsek valamit, ami több mint egy tárgy, amiben benne van az élet. Szeretem mikor a kezeim között valami új születik.

2007-ben kezdtem el sajtot készíteni, akkor még elsősorban a család örömére. Annyira magával ragadott tej átváltozása sajttá, hogy elkezdtem vele mélyebben foglalkozni. Elvégezetem a szakmai iskolát és amikor csak lehetett, tanultam külföldi sajtmesterektől is.

2010 óta működik vállalkozásunk, ami minden szinten a sajtról szól, és mára már családi vállalkozássá nőte ki magát. 2012-ben tartottam meg első kurzusomat, mely azóta is nagy érdeklődést mutat a kreatív, tudatos emberek számára. Ma már szinte küldetésemmé vált, hogy ezt a csodát át adjam mindenkinek, aki egy kicsit is nyitott rá.

A sajtkészítés az öröm forrása, mely folyamatosan tanít türelemre, odafigyelésre, várakozásra úgy, hogy közben ujjaim meghosszabbításával eggyé válok a tejjel, lelkem szárnyra kel és kezeim között megszületik a csoda, a SAJT.

 

Bendi rólunk kép

Ballay Bendi

A gondolat, hogy csatlakozzak családi vállalkozásunkhoz előszőr 2017-ben fogalmazódott meg bennem, mikor beadtam jelentkezésemet biomérnök képzésre. Céltudatosan döntöttem így, hogy olyan tudásra tegyek szert, melyet később a vállalkozásunkban is tudok hasznosítani.

Mindig is nagyon érdekeltek a sajtok. Én 8 éves voltam, mikor Anya (Panni) elkezdett sajtot készíteni, így nem volt nehéz ezt a szeretett korán felismerni. 2019-ben elvégeztem az első sajtbírálati képzést és azóta is aktívan bírálok. Csodálatos a magyar sajtkészítők fejlődését a sajtbírálaton keresztül végig kísérni, évről-évre egyre jobb sajtokat kóstolhatok és tudom, hogy jövőre mindig még finomabb sajtok lesznek!🙂

2020-ban csatlakoztam cégünkhöz és azóta is szerves részét képzem. Főleg a háttérben zajló folyamatokat támogatom, például én állok a kamera mögött a felvétel során.😀 Illetve a technikai dolgok javát is én kezelem, így ha bármilyen ezzel kapcsolatos kérdés érkezik, akkor arra valószínűleg én fogok válaszolni.